Veres Péter Irodalmi Vetélkedő

A Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola és a Rickl Antal Vilmos Könyvtár közös szervezésében, április 18-án, 14. alkalommal került megrendezésre, az olvasást népszerűsítő Veres Péter Irodalmi vetélkedő.

 

A hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola, a Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a helyi Veres Péter Általános Iskola 5-6. osztályos tanulói mérték össze tudásukat az általános iskola könyvtárában.  

 

Ebben az évben Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány című ifjúsági regényéből készültek a gyerekek, ehhez állította össze a feladatokat Tóth Sándorné pedagógus. 

A vetélkedőn a zsűri elnökének az írót, Bosnyák Viktóriát, zsűritagnak pedig Dudás Győző illusztrátort kértük fel, akik nagy örömünkre elfogadták a meghívást. A zsűri tagjai voltak még Molnár Enikő intézményvezető helyettes és Németi Sándorné, a helyi könyvtár vezetője.

 

Kissné Burzuk Mária intézményvezető köszöntője után kezdetét vette az izgalmas, 8 feladatból álló verseny.

A gyerekek jól felkészültek voltak, amit az elért pontszámok közötti csekély (fél pontos) különbségek is mutattak.

Az eredményhirdetés előtt Viktória és Győző közvetlen, oldott hangulatú beszélgetés közben válaszoltak a gyerekek kérdéseire. Műhelytitkokat osztottak meg velük az írással, illusztráció készítéssel, könyvkiadással kapcsolatosan.

 

Az izgalmas verseny végén az alábbi eredmények születtek:

 

  1. Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata
  2. Bárdos Lajos Általános Iskola csapata
  3. Bárdos Lajos Általános Iskola csapata

3.   Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola csapata

 

Gratulálunk a győzteseknek és a verseny valamennyi résztvevőjének! Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

 

 

Köszönjük Tóthné Bajusz Katalinnak, a Hagyományőrző Csoport vezetőjének a finom pogácsát!

 

Köszönjük a Nagyhegyes Község Önkormányzatának a támogatást!

 

Köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a vetélkedő sikeréhez! Öröm volt látni a sok boldogságtól ragyogó, nevető gyermeket, akiket jövőre is várunk egy újabb jó könyvvel!

 

                          Tóth Sándorné pedagógus és Németi Sándorné könyvtáros, a verseny szervezői