HAT-15-05-0309
Látogatás a gyimesi csángóknál "patak-országban"
A Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola 7.a osztályos tanulói a Határtalanul programban a "Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek" című pályázatnak köszönhetően jutottak el Erdélybe 2016. május 3-6.
Az előkészítő órák keretében a tanulók megismerték Erdély történelmét, jelenét, népességének eloszlását, legfontosabb földrajzi adottságait, a tanulmányi kirándulás útvonalát, részletes programját. Nem csak hallgatták az előadásokat, ők maguk is készültek és egymásnak mutatták be a megszerzett ismereteket.
Vendéglátóink Erdélyben a gyimesi csángók voltak. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Líceum és Kollégium hetedikesei és tanárai vártak bennünket Gyimesfelsőlokon. Az oda vezető úton Nagyváradon ismerkedtünk Ady Endre életével és meglátogattuk életének ezen városhoz kötődő nevezetes helyeit. Megcsodáltuk a Tordai-hasadékot, megismertük kialakulásának történetét és a hozzá fűződő legendákat. A Gyimesekbe érkezve bepillantottunk az iskola és kollégium tanulóinak életébe. Közös megemlékezésen vettünk részt Gyimesbükkön az Ezeréves határnál. Közösen sportoltunk, séta közben megismertük Gyimesfelsőlokot, közös néprajzórán vettünk részt, fergeteges élőzenés, daltanulásos táncházat rendeztünk vacsora előtt. Utunk során jártunk a Gyilkos-tónál, a Békás-szorosban, Parajdon a sóbányában, Korondon megismertük Józsa László fazekasmestert és munkásságát.
Így leírva is sok az információ. Megélni sem volt kevés. Gyermekeink feltöltődve, szinte kicserélt állapotban tértek haza. Útközben a táncházban tanult gyimesi népdalt énekelték és még szinte haza sem értek, már kifejezték, hogy visszavágynak. A táj szépsége mellett a legnagyobb élményt az a találkozás jelentette, melyben megismerkedhettek a magyarságukért naponta harcot vívó kortársaikkal. Valódi találkozások, melyekben baráti kapcsolatok kezdődtek, határok tűntek el.