Szeptemberi színes

Aszfalt játékok festése

Adott egy nagy szürke üres betonplacc. Néhány doboz festék. És természetesen a mindre elszánt pedagógusok. A kicsik és nagyon nagy örömére, felhasználva ezen hozzávalókat színesebbé tettük iskolánk hátsó udvarát és olyan játékokat festettünk fel, amelyek mindenféle segédeszköz nélkül játszhatók, ezek a teljesség igénye nélkül: páros lábbal ugrálós, vonal mentén séta, ugrálóiskola, labirintus, színkavalkád. 









Papírgyűjtés

2023/2024-es tanévre tervezett őszi papírgyűjtésre 2023. szeptember 22-én pénteken 13:00-17:00-ig került sor. A kezdeti nehézségek után örömmel tapasztaltuk, hogy sikeresen lezajlott az akció. Hivatalosan 10720 kg papírt sikerült összegyűjtenünk, mely 2 db 30m 3 –es konténerben fért csak el. A tanulók körében is népszerű volt, hiszen a gyűjtésben 133 gyerek, a segítésben 31 tanuló vett részt.

Sulinyugi

A Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola 2 osztályában már az előző tanévben, a többieknek ebben a tanévben valósult meg Szabó Tünde iskolapszichológus által a Sulinyugi foglalkozás. Minden osztályban frontális beszélgetés folyamán a tanulók összegyűjtötték azokat a saját testükön is érzékelhető jeleket, melyek a feszült lelki állapotról árulkodnak. A „Te vagy a tested kapitánya” szlogen kapcsán megbeszélték, hogy melyik az az öt csatorna, amelyeken le tudjuk vezetni a bennünk rejlő feszültséget. Minden csatornához tartozóan (bőr, kéz, gondolat, izom, száj) egy-egy gyakorlattal a tanulók irányítottan be is gyakorolták a lehetőségeket. Így bízunk benne, hogy ezzel a foglalkozással a következő stresszes helyzetben, akár egy-egy dolgozat, számonkérés előtt képesek lesznek önmagukat megnyugtatni.

Szakmatúra

2023. szeptember 28-án a nyolcadik évfolyam tanulói a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum szervezésében „Szakma Túra - Centrumban a jövőd” címmel pályaválasztási kiállításon vettek részt a Hajdúszoboszlói Városi Sportházban. A kiállító középiskolák bemutatták képzési kínálatukat, amely annyira színes volt, hogy a gimnáziumba készülő tanulók is érdeklődve próbálták ki a különböző szakmákat. A legnépszerűbb szakmának a Turizmus-vendéglátás bizonyult, ahol a gyerekek a maguk által díszített süteményeket meg is kóstolhatták. A vendéglátás kínálta italokat, ételeket szívesen fogyasztották. A tanulók több standnál kaptak vagy nyertek kisebb-nagyobb ajándékot, köztük Aqua Palace belépőt. Népszerű volt a Sportház udvarán várakozó traktor, amit még a lányok is megpróbáltak vezetni. A standoknál felvilágosítást kaptak az iskolák nyílt napjainak pontos dátumáról is. Élményekkel és a Tankerület ajándékával tértünk haza.



Magyar Népmese napja

Szeptember 31-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. Ebben a tanévben Rácz Anikó mesemondó előadásában hallgathattak meg tanulóink egy népmesét a Művelődési Házban. A mese történetének alakításában a gyerekek interaktív módon vettek részt.

„Aki a világ csodájára jár, annak valóban „csodájára jár 



Európai Diáksport napja

Iskolánk kiemelt céljai között szerepel a mozgás, a sport megszerettetése tanulóinkkal és minden lehetőséget megragadunk, hogy életünk szerves része legyen a szabadtéri mozgás valamint a rendszeres testmozgás.

Célunk továbbá, hogy a gyerekek az egésznap folyamán sokat mozogjanak, de legalábbis többet, mint más napokon valamint, hogy az élménysport programokkal a tanulók életébe újra visszatérjen a rendszeres testmozgás igénye. Ezért is kapcsolódtunk, csatlakoztunk ehhez, a már hagyományosan a szeptemberi hónap utolsó péntekén tartott eseményhez, melyet a testnevelés órák keretén túl a szabadban szeretünk kivitelezni, megvalósítani diákjainkkal, kollégáinkkal együtt.

A délelőtt különböző sportágakban és ügyességi feladatokban próbálhatták kis magukat diákjaink. Több helyszínen sportoltak, versenyeztek tanulóink. Labdarúgó bajnokságot rendeztünk különböző korosztályoknak a szabadban, a műfüves pályánkon. Exatlon pályát építettünk a nagyobb tornatermünkben, mely óriási sikert aratott a gyerekek körében. Kézilabdáztunk, kosaraztunk, röplabdáztunk és egy erdei futóversenyben is összemérhették tudásukat gyermekeink. Dobó versenyt és kosárra dobó versenyt rendeztünk alsó valamint felső tagozatos tanulóink számára egyaránt. A legkisebbek játékos, ügyességi feladatokban mérték össze rátermettségüket. A nap délutáni záró programja a kerékpártúra volt a Kráter-tóhoz. A túrán felsős diákok vettek részt kísérő pedagógusokkal. A cél elérése nem jelentett igazi fizikai kihívást kerékpáros szempontból, hiszen a táv oda-vissza 10 km-en belül maradt. Leginkább a természet őszi színeit, a vonuló darvakat és a Kráter-tó adottságait néztük meg. A tó körül élményteli sétát tettünk, megkerestük a geocachig ládát, megvizsgáltuk, hogy a csipkebogyó ehető-e már, vadszedret szedtünk, kerékpárversenyt rendeztünk: a gyerekek a kráter oldalára hajtottak fel (Hill Climbing) kisebb-nagyobb sikerrel. A helyes váltó fokozat megválasztása sikeresebbé tette a próbálkozásokat. Az utunkba akadt mélyebb völgyet természetesen jövet-menetben jobban meghajtottuk, így lendületet, sebességet adtunk túránknak. A témanap elérte a célját: iskolánk tanulóit, pedagógusait sikerült megmozgatnunk.