„Csináljunk egy őrült nagy bulit ma éjjel”….. akarom mondani február 16-án, csütörtökön csaptunk egy igazi télűző bulit délután az iskolában.
Már reggel sejtettük, hogy „Ez a nap más, mint a többi..” és nem a szokásos tanítási nap lesz, hiszen a kézfertőtlenítésre az ajtóban sorakoztak a boszorkányok, üzletemberek, szuperhősök, focisták, spanyol táncosok, akik mindannyian iskolánkba érkeztek. Az egész iskola varázslatos hellyé változott. Mesebeli és filmbéli szereplők rótták a folyosókat: királylányok, hercegnők, angyalok, ördögök, sőt, még sárkánnyal is találkozhattunk. De azért teljes biztonságban érezhettük magunkat, hiszen tudtuk, hogy a rend őrei azonnal cselekszenek, ha „bűncselekményt” tapasztalnak.
Délután aztán végre kezdődhetett az igazi buli! A jelmezesek évfolyamonként felvonultak, hogy a zsűri munkáját könnyítsék. De ezzel csak nehezítettük az 5 főből, nyolcadikosainkból álló értékelők munkáját. Hiszen annyi különböző jelmez, szebbnél szebb és ötletesebbnél ötletesebb kreáció közül kellett kiválasztaniuk évfolyamonként három helyezettet. Miután ők ezt a döntést meghozták és a nyertesek átvehették jutalmukat, közös tánca kezdtünk. A buli hangulatot közös körtáncokkal alapoztuk meg: görögökké, kacsákká és pingvinekké alakultunk mindannyian. Ez az átalakulás magyarázza a kissé viccesre sikerült testtartásokat a képeken. A nagytornatermünk karaoke-tól volt hangos, a jelenlévő tanulók és felnőttek jó kedvét az egész épületben, de még azon kívül is lehetett hallani. Így aztán remélhetőleg elűztük a hideg, téli időt és végre jöhet a tavasz!
A tombolasorsolás tette fel a koronát a farsangi mulatságra.
Ez a buli sem jöhetett volna létre a szülők kreativitása és a felajánlott ajándékok nélkül, melyet ezúton is hálásan köszönünk!
Haranginé Szabó Tünde
DÖK munkáját segítő pedagógus