Pályaválasztási szülői értekezlet

“A hivatásválasztás mindig kulcskeresés önmagunk felszabadításához.” - Különösen nehéz feladat utat, irányt választani 12-13 évesen, még akkor is, ha a szüleink mellettünk állnak, velünk gondolkodnak. Minden segítségre szükségük van a pályát, illetve középiskolát választó gyermekeknek és szüleiknek.

Ezért is rendezi meg iskolánk minden évben a pályaválasztási szülői értekezletet, melyre a környékbeli középiskolák kapnak meghívást és bemutatkozási lehetőséget. Idén Hajdúszoboszlóról a Közgazdasági Szakközépiskola (új nevén: Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Közgazdasági Szakközépiskola) és a Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola mutatkozott be. Debrecenből a Könnyűipari Szakközépiskola és a Diószegi Sámuel Szakközépiskola ismertette intézményét.

Az ismertetők aktualitását és indokoltságát jelzi, hogy az iskolánk könyvtára, mely az értekezletnek helyt adott, zsúfolásig megtelt. A szülőknek és a tanulóknak lehetőségük volt személyes kérdéseik feltételére is az előadásokat követő kötetlen beszélgetés során.

További segítség

forrás: eletpalya.munka.hu/

Amikor az általános iskola után továbbtanulásra jelentkezel, fontos döntést hozol. Ezzel megteszed az első lépést a szakmaszerzés vagy a felsőoktatás irányába. Több száz intézmény és több ezer induló tagozat közül választhatunk, amelyek között nem mindig könnyű eligazodni. Az alábbi Nemzeti Pályaorientációs Portál épp ezt az eligazodást kívánja tanácsokkal, tesztekkel, szakmákat bemutató videóanyagokkal, kérdőívekkel segíteni.

Milyen szakmákra lesz szükség a jövőben?

Szakmunkásokból, mérnökökből és orvosokból van a legnagyobb hiány Magyarországon és világszinten is - derül ki a Manpower Group 2014-es felméréséből. Informatikai területen is tartós probléma a szakemberhiány.

Magyarországon az információs és kommunikációs technológiák (röviden IKT) szektora az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, amely a GDP 10-12 százalékát adja. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt években 4,5 százalékos bővülés jellemezte az iparágat, és ez volt az egyetlen szektor, amely a válság időszakában is növekedni tudott. A további növekedés legnagyobb akadálya azonban a jól képzett szakemberek hiánya: ma Magyarországon több mint tízezer betöltetlen pozíció van az IT területén.

Melyek ma a hiányszakmák?

forrás: eduline.hu

A Nemzetgazdasági Minisztérium minden évben nyilvánosságra hozza a hiányszakmák megyénkénti listáját - ez jó kiindulási alap lehet a szakmaválasztáshoz.

Megye/főváros Hiányszakmák a 2015/2016-os tanévben
Bács-Kiskun ács, asztalos, épület- és szerkezetlakatos, finommechanikai műszerész, gazda, gépi forgácsoló, hegesztő, kőműves és hidegburkoló, női szabó, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, mezőgazdasági gépész
Baranya ács, eladó, gazda, gépi forgácsoló, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, műanyagfeldolgozó, női szabó, vájár, villanyszerelő
Békés ács, épület- és szerkezetlakatos, gazda, gépi forgácsoló, hegesztő, kőműves és hidegburkoló, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, női szabó, szociális gondozó és ápoló, útépítő, villanyszerelő, víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő
Borsod-Abaúj-Zemplén ács, cukrász, épület- és szerkezetlakatos, gazda, gépi forgácsoló, gyártósori gépbeállító, hegesztő, mezőgazdasági gépész, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, vájár, villanyszerelő
Budapest asztalos, elektronikai műszerész, gépi forgácsoló, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, női szabó, pék, szociális gondozó és ápoló, útépítő, villanyszerelő, víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő
Csongrád ács, eladó, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, húsipari termékgyártó, kőműves és hidegburkoló, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, mechatronikus-karbantartó, mezőgazdasági gépész, női szabó, villanyszerelő, kertész
Fejér abroncsgyártó, asztalos, dísznövénykertész, eladó, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, útépítő, villanyszerelő
Győr-Moson-Sopron ács, eladó, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, járműipari fémalkatrész-gyártó, kőműves és hidegburkoló, szakács, szerszámkészítő, villanyszerelő, dísznövénykertész, gazda
Hajdú-Bihar eladó, elektromechanikai műszerész, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, gyártósori gépbeállító, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kertész, mezőgazdasági gépész, szociális gondozó és ápoló, villanyszerelő
Heves gépi forgácsoló, gyártósori gépbeállító, hegesztő, ipari gépész, kertész, kőműves és hidegburkoló, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, mezőgazdasági gépész, szakács, szociális gondozó és ápoló, vájár, villanyszerelő
Jász-Nagykun-Szolnok eladó, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, mezőgazdasági gépész, női szabó, pék, szociális gondozó és ápoló, útépítő, villanyszerelő
Komárom-Esztergom gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, mezőgazdasági gépész, műanyagfeldolgozó, szakács, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, vájár, villanyszerelő, lovász
Nógrád asztalos, cukrász, gazda, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, mezőgazdasági gépész, női szabó, szociális gondozó és ápoló, vájár, villanyszerelő
Pest

asztalos, elektronikai műszerész, gépi forgácsoló, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, női szabó, pék, szociális gondozó és ápoló, villanyszerelő, víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő, gazda

Somogy ács, elektronikai műszerész, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, kertész, mezőgazdasági gépész, női szabó, szakács, szerszámkészítő, villanyszerelő
Szabolcs-Szatmár-Bereg ács, bádogos, épület- és szerkezetlakatos, gazda, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, mezőgazdasági gépész, női szabó, pék, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló
Tolna ács, asztalos, épület- és szerkezetlakatos, gazda, gépi forgácsoló, hegesztő, kőműves és hidegburkoló, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, női szabó, szociális gondozó és ápoló, útépítő, villanyszerelő
Vas ács, asztalos, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, mezőgazdasági gépész, női szabó, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, villanyszerelő, dísznövénykertész
Veszprém épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, szakács, szociális gondozó és ápoló, vájár, villanyszerelő, mezőgazdasági gépész, édesipari termékgyártó
Zala asztalos, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, kőműves és hidegburkoló, női szabó, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló, gazda, mezőgazdasági gazdaasszony - falusi vendéglátó