ÖKO-tábor Egerben - fotóbeszámoló

A Nebuló Alapítvány anyagi támogatásának köszönhetően iskolánk 3., 4., 5. 6., és 8. évfolyamos tanulói együtt utaztak táborozni Egerbe június 5-8. Idén is komoly kihívást jelentett a 114 tanuló programjának összehangolása és koordinálása. A közös élmények azonban minden befektetett energiát megérnek.

Az utazás már önmagában is izgalmas volt, hiszen a szokásainktól eltérően idén vonattal közlekedtünk. Legtöbb tanulónk számára ez nagy élményt jelentett, hiszen sokuk alig vagy egyáltalán nem szokott vonatozni. Egerben és környékén sokat gyalogoltunk. Büszkék vagyunk, hogy tanulóink ezt a kihívást maradéktalanul teljesítették.

Az ilyen nagy létszámú táborozások során jól bevált gyakorlatunk, hogy a Nagyhegyesi Polgárőrség segítségét is elfogadjuk. Felsorolni is nehéz, mi mindenben nyújtanak segítséget egy-egy táborozás alkalmával: Gyermekeink biztonságára minden pillanatban vigyáznak. Túráinkat autójukkal kísérik, a gyalogosátkelő helyeken és kereszteződésekben biztosítják a forgalom megállítását a nagyszámú gyermeksereg átkeléséhez, a fáradt, esetleg sérült gyermekeinket azonnal autójukban istápolják, a nehezebb csomagokat rájuk bízhatjuk, figyelmük van a bágyadtsága miatt elmélázó gyerekek biztonságos közlekedésére, és folytathatnánk... Köszönjük!

Részletes beszámolókat már hallhattunk gyermekeinktől. Itt most csak megemlítés-szerűen az utókornak sorolunk néhányat programunkból (és sok-sok fotót) a teljesség igénye nélkül:

  • Térképes tájékozódási csapatverseny "Ismerd meg Eger belvárosát" címmel;
  • Az Egri Bazilika megtekintése;
  • Eger új csillaga: a Varázstorony (fizikai kísérletek, csillagászat, földrajz...);
  • Város a város alatt - az egykori érseki pincerendszer (felső tagozat);
  • Az Egri Vár;
  • Gyalogtúra Egerszalókra: barlanglakások, "Sódomb";
  • Kalandpark a Szépasszony-völgyben (alsó tagozat);
  • Kalandos tájékozódási kincsvadászat az Érsek kertben (felső tagozat);
  • Rendhagyó rajzóra keretében művészeti nevelés a 4. évfolyamosoknak;
  • Esti játékok, sportolások, közös zenélések,éneklések, szobai bohóckodások a szálláshelyen;
  • Közös strandolás az Egri Termálfürdőben;

Ezekről is és minden egyébről meséljenek a fotók!

GalériaFotók