Megkezdik a munkát ifjú polgárőreink

20 tanulónk lépett be az helyi Polgárőrségbe Ifjú Polgárőrként. Az első találkozó kölcsönös bemutatkozással, az alapszabályok megismerésével, ráhangolódással telt.

Fehér Attila a Nagyhegyesi Polgárőr Egyesület elnöke tolmácsolta az egyesület örömét és arra kérte a lelkes tanulókat, hogy néhány mondatban mutatkozzanak be. Az 5- 6-7-es tanulók között bőven akadnak lányok is, ami külön öröm. A gyerekek megismerhették az Országos Polgárőr Szervezet felépítését. Megtudhatták, hogy feladatuk felelősségteljes hivatás, mely azt is magában foglalja, hogy a hétköznapokban, amikor nem teljesítenek szolgálatot, akkor is példamutató módon kell viselkedniük, közlekedniük. Egy ötletbörze keretében Attila arra is kíváncsi volt, hogy a gyerekek, hogyan képzelik a saját feladatkörüket, milyen feladatokat látnának el szívesen.

Amellett, hogy az ifjú polgárőrök átvették a fényvisszaverővel ellátott hivatásos sapkájukat, megbeszélték a rájuk váró feladatokat is. December elején például egy közlekedésbiztonsági akcióban vesznek majd részt, melynek keretében láthatósági felszerelést ajándékoznak a falu kerékpárosainak; szintén decemberben a KRESZ és Sportnapon már egyéb feladatok is várnak rájuk; aztán ott lesz a kerékpártárolók rendjének kialakításában való részvétel, bekapcsolódnak majd az iskolai ügyeleti rendbe, stb. Vöröskeresztes képzést készít elő számukra az egyesület, és tervezik azt is, hogy különböző versenyzési lehetőséget kapjanak, mint ifjú polgárőrök.

A beszélgetés roppant fegyelem mellett, ugyanakkor feszültségmentes hangulatban zajlott. A gyerekek lelkesek voltak és büszkén távoztak az első hivatalos megbeszélésükről.

Fotók a találkozóról