Márton napi projekt az 1. és 2. osztályban

Már hagyománnyá vált iskolánkban, hogy a gyerekek megismerkednek a Márton nap legendájával, az ehhez a naphoz kapcsolódó népszokásokkal, néphagyományokkal. Ebben az évben is tovább folytattuk ezt a programot.
 Magyar órákon és a hozzá kapcsolódó tanórán kívüli foglalkozásokon interaktív filmet néztek meg tanulóink arról, hogy hogyan lett Mártonból püspök, milyen szerepet játszottak ebben a libák.
 Ismeretterjesztő film mutatta be a libák életét, érdeklődéssel figyelték a gyerekek, milyen a tollfosztás, mire használható a libatoll, amit ki is próbálhattak. Megtapasztalták, hogy milyen nehéz volt abban az időben libatollal írni a leckét.
 Matematika órán, libás interaktív feladatokon törték a fejüket. A páros és csoportmunkákban is a libákat hívtuk segítségül.Az időjóslások ismeretéről vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Fejtörést okozott a libalabirintus megoldása. A libás népi játékok, énekek, közös tánc sem maradhatott el, amit a vírushelyzet miatt a szabadban valósítottunk meg.
 Készítettek libát papírból, színeztek libás képeket, kifestőt.

Tartalmas, új ismereteket nyújtó, színes programmal sikerült ismét közelebb hozni a gyerekekhez népi emlékeinket, hagyományainkat.

Bokács Ferencné

GalériaFotók