Márton napi program

November 10-én, az 1. és 2. osztályosok Márton napi programon vettek részt. 4 állomáson, vegyes csoportokban dolgoztak a gyerekek.

Megismerkedtek a Márton nap legendájával, mondókákat, verseket, mondtak, találós kérdéseket fejtettek meg. Libákról szóló mesét néztek, amit meg is örökítettek az erre elkészített Márton napi füzetben.

Érdekes kisfilmeken figyelték meg a libák viselkedését. Libás dalokat tanultak.

Kézműves foglalkozás keretében elkészítettek egy liba alakú síkbábot, amit mindenki tetszése szerint díszíthetett.

Játékos fejtörőt oldottak meg, majd libát megjelenítő puzzle kirakásával ért véget a csoportmunka.

Tízóraira libazsíros kenyeret kapott mindenki lila hagymával, teával. Ízelítőnek libatepertőt is lehetett kóstolni.

A nap zárásaként közös éneklésre, népi játék játszására került sor az iskola udvarán.

Tartalmas, jó hangulatú délelőttöt zártunk, ahol gyerek, felnőtt egyaránt jól érezte magát.

Bokács Ferencné