A magyar nyelv napja

"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként."

Kosztolányi Dezső szavait anyanyelvünkről sokan ismerik. Hasonló szellemben emlékeztünk meg a magyar nyelv napjáról idén novemberben. Nem hagyományos tantermi vetélkedőt képzeltünk el, azt szerettük volna, ha a nyelvről való gondolkodás a mindennapok részévé válik, folyamatos a fejtörés, és minél több tanulót mozgatnak meg a feladatok.

Ezért egy teljes hétre bővítettük november 13-át, a magyar nyelv napját. A tanulóknak hétfőtől péntekig volt lehetőségük megoldani az iskola előcsarnokában elhelyezett plakátok rejtvényeit, melyeken a szótörténet témakörétől kezdve a híres nyelvészek arcképein keresztül a szavak jelentéséig mindenféle feladvány megjelent.

A gyerekek nagy izgalommal vetették bele magukat a játékba, a táblák körül valóban állandósult a nyüzsgés. Iskolánk több mint száz tanulója vett részt benne, s a következő héten, az eredményhirdetésen a legmagasabb pontszámot elérő diákoknak egy-egy szelet csokoládéval gratuláltunk.

Potyók Izabella

magyartanár