Lakitelken versenyeztünk!

2018. április 24-én és 25-én került sor a Kárpát-medence kincsei országos verseny 3. fordulójára, vagyis az elődöntőre. A versenynek a Népfőiskola adott helyett. Iskolán tanulószobáját képviselve Juhász Noémi, Szilágyi Viktória és Varga Dóra Bianka 7. a osztályos tanulók vettek részt. A kétnapos rendezvényt Lezsák Sándor, a verseny fővédnöke, a Népfőiskola Alapítvány létrehozója, az Országgyűlés egyik alelnöke nyitotta meg. Miután minden csoport két percben bemutatkozott, a szervezők bemutatták és megmutatták nekünk a Népfőiskolát. Másnap került sor a versenyre. Településünk értékeit, hagyományait, intézményeit mutattuk be, népdalt énekeltünk - sikeresen! Ismét továbbjutottunk! Pontszámaink alapján az 5. helyen végeztünk, így május 10-én ismét mehetünk Lakitelekre, az országos döntőbe, ahol a 12 legjobb határon belüli és a 12 legjobb határon kívüli csapat méri össze tudását. A rendezvényt Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár értékelte, majd Lezsák Sándor lezárta. A csapat felkészítő tanára: Tomasovszki Ilona. A dalt betanította: Szabó Tünde.

Tomasovszki Ilona

GalériaFotók