Egészségvédelmi témahét a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskolában
November 25. és 29. között iskolánk Egészségvédelmi témahét keretén belül szervezett programokkal hívta fel a tanulók figyelmét saját és társaik egészségének megóvására, védelmére.
A védőnőnk szinte minden osztályban tartott előadást, melynek témáját az adott korosztálynak megfelelően választotta ki. Érintette a serdülőkori illemet, az egészséges táplálkozást, a testi higiéniát, a serdülőkori problémákat és a fogamzásgátlást is, illetve empátiát fejlesztő játékokat „játszottak” tanulóink.
Az iskolapszichológus a kisebbekkel relaxációs, stresszkezelő gyakorlatokat ismertetett meg. A tanulók nyitottak, aktívak voltak, szívesen végezték a feladatokat.
A fogorvossal minden tanévben találkozik intézményünk minden tanulója. Most volt lehetőség a rendelőn kívül is egy előadást meghallgatniuk tőle, ahol részletesen megismerték a helyes fogmosás, szájápolás lépéseit, egy modell segítségével pedig a kritikus pontok tisztítását is.
A közös mozgás rengeteg energiával tölt fel, csoportban talán szívesebben kezdenek el a kicsik és nagyok is mozogni, és még a nap is jól kezdődik. Így minden reggelt reggeli tornát tartottak a testnevelő kollégák külön-külön évfolyamonként.
Egészségünk védelmére nagyon jó hatással vannak gyógynövények is, amelyek használata napjainkban újra egyre népszerűbb. Hétfő délután a felső tagozat minden osztályából 10 tanuló ismerkedett meg több gyógynövény jótékony hatásával. A gyerekek megtapinthatták, megszagolhatták a növényeket. Megismerték a levendula, citromfű, menta, csalán, körömvirág, kakukkfű gyógyító erejét. Majd meghallgatták a kakukkfű meséjét, miközben, menta vagy citromfű teát kortyolgathattak.
A gyógynövények bemutatásával párhuzamosan a 4. évfolyam és a felsősök részvételével Kerékpáros ügyességi versenyt szerveztünk a nagytornateremben. A helyes közlekedési szabályok ismertetése után először csak gyalogosan sétáltak végig az ügyességi pályán, így minden tanuló számára egyértelmű lett, hogy a kerékpáron ülve milyen feladatokat kell majd elvégezniük. Az elméleti oktatás után végre az ügyességi feladat következett, ahol a versenyt szervező pedagógus sasszemmel figyelte és számolta a hibapontokat. Az akadálypálya többek között tartalmazott figyelem megosztásos feladatot, sávtartást, rázópadot, köríven haladást, szélességi akadályt vertikálisan és horizontálisan. Természetesen nem maradhatott ki belőle a szlalom, a bójakerülés és a célban való pontos megállás sem. A hibákért 5 másodperces büntetőidőket lehetett kapni. Tanulóinak ügyesen vették az akadályokat, gyakorlati tudásuk mutatja, hogy kerékpárkezelésben jártasak. A legkevesebb hibaponttal rendelkező első három helyezett tanuló a témahét záró programján oklevelet vette át.
A keddi kötélhúzó versenyen az azonos évfolyamok mérkőztek meg egymással. Jó hangulatú, izgalmas párharcokat láthattunk. A program végén rendeztünk egy tanár vs diák versenyt is. A játékban résztvevő gyerekek kupont, müzliszeletet vehettek át.
Ezen a délutánon került megrendezésre az alsósoknak a Játékos sorverseny is. A diákok köszöntése, majd a versenyfeladatok ismertetése után megkezdődött a gyerekek versengése, különböző színű trikókban, melyek a csoportegységet is szimbolizálták. Minden csoportban minden évfolyam képviseltette magát. Színes, eszközökkel teli, érdekes feladatok végeztek a gyerekek izgalommal, győzni akarással 60 percen keresztül. Pontozással értékelte a pedagógus a részfeladatok teljesítését, majd az összteljesítményt. A győztes csapat tagjai oklevelet vehettek át, melynek nagyon örültek. De a többi gyermek sem szomorkodhatott, hiszen az egészséges müzliszeletet minden diák megkapta versengése eredményeként. Egy jó hangulatú, élményekkel teli, tartalmas órát töltöttek el a gyerekek.
Szerdán délután a Nagyhegyesi Polgárőr Egyesületnek köszönhetően lehetősége nyílt a diákoknak részt venni Pető József mentőápoló interaktív bemutatóján, ahol a probléma detektálásától egészen a félautomata defibrillátor használatáig terjedő tudásra tettek szert. Így a túlélési lánc laikusuk által ellátható feladatait sajátították el. Az újraélesztés életmentő technika, amelyet minden embernek érdemes elsajátítania. A gyorsan alkalmazott újraélesztés sok esetben jelentheti a különbséget élet és halál között, különösen hirtelen szívmegállás esetén. Bár az újraélesztési ismeretek elsajátítása általában felnőttek számára fontos, egyre több szakértő és egészségügyi intézmény hívja fel a figyelmet arra, hogy a fiatalok számára is kiemelt fontosságú ezen készségek elsajátítása. A program különösen tanulságos volt az érdeklődő diákok számára.
Csütörtök délután a néptánc szakkörösök segítségével táncházat tartottunk a kistornateremben. Először az alsó tagozattal táncoltak, közel 50 tanulóval. Felcsíki táncokat tanítottak nekik, zsidóst, pingvinest, majd lassú csárdás lépésivel “vonatoztak”. Ezután a nagyok következtek, kb. 30 fővel, akik számára szintén ebből a dialektusból tanítottak táncokat, náluk már a forgó lépés és az irányváltó lépését is megmutatták, és a „lent hangsúly” fogalmával is megismerkedtek. Mindkét foglalkozáson nagyon jól érezték magukat a tanulók, nagyon jó hangulatban és ügyesen táncoltak. Reméljük, sokan kedvet kaptak a néptánc tanulásához.
Még aznap délutánra salátakészítő versenyt hirdettünk az iskola felső tagozatos diákjai számára. Osztályonként 3 fő vett részt. Előzetes feladatként leírták és eljuttatták a szervező részére az elkészítendő saláta receptjét. Beszerezték a szükséges hozzávalókat, felosztották egymás közt a feladatokat. Mind a négy csoport nagyon komolyan vette a feladatot, ezzel együtt vidáman hangulatban zajlott a készülődés. Nehéz feladata volt a négytagú zsűrinek, mert minden csapat étele egyedi és ízletes volt. Végül hosszas tanácskozás után a versenyt a 8. osztályosok csapata nyerte. Ők egy saját maguk által kitalált, elnevezett és kipróbált recepttel készültek a megmérettetésre. Jutalmuk egy névre szóló elismerő oklevél volt.
Dr. Kovács András pedagógus két előadást tartott a felsősöknek. Az interaktív előadás A zaj ártalmai egészségünkre címet viselte, ahol a következő témákat érintették: Mi a zaj? Mi különbözteti meg az egyéb hangoktól? A zajszennyezés mint környezetvédelmi probléma. A tantermi zajszint mérése mobilapplikációval volt a leginkább figyelemfelkető a tanulók számára, először csöndben, majd úgy, hogy mindenki egyszerre beszélt, mért tanár úr zajszintet.
A Tények és tévhitek interaktív foglalkozás elején tisztázták a különbségeket a tény és a tévhit között. A tanulók 3 fős csoportokban egy kvízt kaptak, melyen különböző, az egészséggel kapcsolatos állításokról kellett megjelölniük, hogy szerintük az adott állítás tény vagy tévhit. Miután végeztek, részletesen átbeszélték az állításokat, és megnézték, melyik csapat hogyan tippelt. Három kérdéssel részletesebben foglalkoztak: nátha okai, üdítő italok cukortartalma, illetve a fejet ért ütések biológiai hatásai.
Pénteken, a hét zárásaként került megrendezésre két egészségvédelmi vetélkedő is, külön az 1-3.,ill. 4-8.évfolyamos tanulók számára.
A kisebbek vetélkedőjén összesen 6 csapat mérte össze a tudását. A háromfős csapatok kialakítása igazságosan történt, minden csapatban volt elsős, másodikos és harmadikos nebuló. A zöldséges memóriajátékkal indult a verseny, melyet egy 13+1 -es TOTÓ követett a heti programokból összeállítva. A zöldségkóstolás nagy sikert aratott, szinte minden növény ízét felismerték, kakukktojás az édesburgonya és a cékla volt. A gyurmázós feladatnál nagyon sok szép, esztétikus étel került a tányérba. Az árnyékkereső feladatban a sok hasonló fogkefeárnyék közül is kiválogatták ügyesen a gyerekek a helyes megoldásokat. A találós kérdések és a mutogatós feladatok kissé nehéznek tűntek, de nagyon élvezték a gyerekek. Összességében sok-sok új ismerettel gazdagodtak, segítették egymást, tanultak egymástól.
A nagyobbak szintén vegyes összetételben, 6 csapatban mérték össze tudásukat, a héten szerzett tapasztatok alapján. A feladatok között szerepelt hiányos szólások és közmondások kiegészítése testrészekkel; anagramma zöldség és gyümölcs nevekkel; kerékpározással kapcsolatos találós kérdések, igaz-hamis állítások táplálkozással kapcsolatban; totó; Activity. A tanulók rutinosan, kevés hibával oldották meg a feladatokat a jó hangulatú versenyen.
Az egészségnevelési témahét keretében hirdettük meg a Legtisztább osztály elnevezésű akciónkat is. A DÖK tagjai minden nap végig járták az osztálytermeket és pontoztak. A végeredménybe beleszámított a takarító nénik véleménye is, akik a tanítási nap végén értékeltek. Szempontok: nincs szemét a teremben; az asztalok tiszták, nem hagytak rajta semmit; a székek, padok rendezetten állnak; a kabátok a folyosón vannak elhelyezve; a táblát letörölték; a tízórait és uzsonnát elfogyasztották a gyerekek, nem pazarolják az ennivalót. A gyerekek tudatosan figyeltek a környezetükre, több élelmiszer fogyott. A szoros versenyt végül a 4.a osztály nyerte. Ők kapták meg a Legtisztább osztály címet és a vándorserleget. A következő hónapokban is értékelni fogjuk a tantermek tisztaságát.
A hetet a következő héten egy reggeli Fórum keretin belül értékeltük, ahol minden helyezést elért tanulónak igazgató asszony személyesen is gratulált és iskolánk közös tapssal jutalmazta őket.
Bízunk benne, hogy ezzel a rendezvénnyel is hozzájárultunk tanulóink egészségének megőrzéséhez!